| Általános Szerződési FeltételekA „Frihed Parts Webshop” általános szerződési feltételei 1. BEVEZETÉS - A www.tpmsneked.hu (továbbiakban: „Frihed Parts Webshop”) weboldal üzemeltetője, a Frihed Parts Kft. ezúton hívja fel valamennyi látogatójának figyelmét, hogy amennyiben bármelyik weboldalt tovább kívánja használni, vagy bármelyik weboldalon keresztül fogyasztója kíván lenni a weboldalt üzemeltetőnek,
a) úgy figyelmesen olvassa el - a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételeket (továbbiakban: ÁSZF), valamint az
- Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatot,
b) és kizárólag abban az esetben használja tovább az adott weboldalt, és c) kizárólag abban az esetben vegye igénybe/rendelje meg a weboldal üzemeltetőjének az adott weboldalon keresztül elérhető szolgáltatásait és/vagy Termékeit, amennyiben az ÁSZF minden pontjával egyetért, és kötelező érvényűnek tekinti magára nézve, valamint az Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatot megértette és elfogadta. - Tekintettel arra, hogy a hatályos Polgári Törvénykönyv 6:78. § 1. bekezdése szerint az általános szerződési feltétel akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát a szerződéskötést megelőzően megismerje, és ha azt a másik fél elfogadta, a Weboldal Üzemeltető kinyilvánítja, hogy felhívja leendő ügyfelei figyelmét arra, hogy a mindenkor hatályos általános szerződési feltételek elérhetőek a www.tpmsneked.hu weboldalon.
- Ügyfél a Weboldal további használatával, különösen a Weboldalon keresztül történő megrendeléssel hogy a mindenkor hatályos általános szerződési feltételeket megismerte, megértette, és magára nézve kötelezően elfogadta.
2. FOGALOM MEGHATÁROZÁSOK - A mindenkor hatályos általános szerződési feltételekben használt kifejezések, fogalmak az alábbi jelentéstartalommal bírnak:
- Üzemeltető vagy Vállalkozás
a) neve: Frihed Parts Kft. b) székhelye: 3562 Onga, Kölcsey Ferenc utca 48. c) cégjegyzékszám: 05-09-028056 d) adószáma: 23978744-2-13 e) képviselője: Szarka János f) telefonszáma: 0670/615-2274 g) faxszáma: - h) számlavezető bank: OTP Bank Nyrt. i) bankszámlaszám: 11734114-20085054-00000000 j) weboldal címe: http://www.tpmsneked.hu/ k) e-mail címe: kerdezz@tpmsneked.hu l) kamarai tagság: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara m) bejegyző bíróság vagy hatóság megnevezése: Miskolci Törvényszék Cégbírósága n) számára tárhelyet biztosító szolgáltató megnevezése és székhelye: Magyar Hosting Kft., 1132 Budapest, Victor Hugo utca 18-22. valamint Servergarden Kft, 1023 Budapest, Lajos utca 28-32 - Fogyasztó vagy Ügyfél: a mindenkor hatályos általános szerződési feltételek alanya, aki
a) a weboldalon keresztül Terméket és/vagy szolgáltatást megrendelő természetes személy. - Felek: az Üzemeltető és a Fogyasztó együttesen.
- Áru: minden ingó dolog, amelyet az Ügyfél a weboldalon keresztül megrendelhet.
- Szolgáltatás: a fogyasztói szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tárgya, amelyet a Fogyasztó a Weboldalon keresztül megrendelhet, ha ilyen a Weboldalon elérhető.
- Szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amely nem minősül áru adásvételére irányuló szerződésnek.
- Tartós adathordozó: olyan eszköz, amely a címzett számára lehetővé teszi a neki címzett adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését. Ilyen eszköz különösen a papír, az USB kulcs, a CD-ROM, a DVD, a memória kártya, a számítógép merevlemeze és az elektronikus levél.
- Weboldal: www.tpmsneked.hu weboldal és minden aloldala,
a) ideértve annak olyan felületét, amelyen keresztül az ügyfél Termékekről és/vagy szolgáltatásokról tájékozódhat, azokat virtuális kosarába téve megrendelheti, vagy b) amelyet az Üzemeltető a számára tárhelyet biztosító szolgáltatón keresztül üzemeltet. 3. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK - Üzemeltető felhívja a weboldal látogatóinak, valamint az Ügyfeleknek a figyelmét arra, hogy az Üzemeltető a 2011. évi CXII. tv. alapján adatkezelőnek, a Fogyasztó pedig érintettnek minősül, így ennek tudatában kell az Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatot értelmezni.
- Üzemeltető felhívja a figyelmet, hogy az Üzemeltető
a) a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 4. § 15. pontja alapján, a hatályos, 2013. évi V. törvény (Ptk.) 8:1. § 1. bek. 4. pontja szerinti, tehát szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személynek, röviden vállalkozásnak minősül, valamint arra, hogy b) a 2001. évi CVIII. (elektronikus kereskedelemről szóló) törvény 2.§ k. pontjában meghatározott szolgáltató is, hiszen az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújt. - Üzemeltető felhívja a figyelmet arra is, hogy a Fogyasztó
a) a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 4. § 2. pontja alapján, a hatályos, 2013. évi V. törvény (Ptk.) 8:1. § 1. bek. 3. pontja szerinti, tehát a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy, valamint arra, hogy b) a 2001. évi CVIII. (elektronikus kereskedelemről szóló) törvény 2.§ v. pontjában meghatározott fogyasztó is egyben, aki önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy. - Az Üzemeltető a 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettségének – az egyértelműség és pontosság, valamint közérthetőség követelményének megfelelően, az alábbiak szerint tesz eleget:
a) A szerződés szerinti áru lényeges tulajdonságairól - az erre szolgáló adathordozót is figyelembe véve - a megfelelő mértékben a Weboldalon található egyes Termékekre, valamint Termékkategóriákra való kattintással kap a Fogyasztó tájékoztatást. b) A Fogyasztó panaszait az Üzemeltetőnek címezheti, a kapcsolattartási adatokat a jelen ÁSZF részletesen tartalmazza. c) A fogyasztói szerződés szerinti szolgáltatásért/áruért járó ellenszolgáltatás adóval megnövelt teljes összegéről Fogyasztó a megrendelést megelőzően tájékoztatást kap a Weboldalon. d) Az ellenszolgáltatás összegén kívül felmerülő költségekről, így különösen a fuvardíjról vagy postaköltségről, a vásárlás folyamata során - a megrendelés megtételét megelőzően - automatikus tájékoztatást kap a Fogyasztó a Weboldalon, a fizetési/pénztár szakaszba érkezéskor, forintban meghatározott összeg szerint. e) A szerződés megkötéséhez a Felek számítógépes elektronikus kapcsolatot vesznek igénybe, amely biztosításáért, illetőleg a honlap elérhetőségéért, tájékozódásra, vásárlásra történő használatáért az Üzemeltető semmilyen díjat nem számít fel, azonban a Weboldalt látogató Fogyasztó viseli a hozzáféréshez szükséges saját használatú berendezéseinek és adatátviteli kapcsolatainak költségét. f) Telefonhívás esetén az Üzemeltető nem biztosít kedvezményes, vagy díjmentesített hívási lehetőséget. g) A weboldal, információs rendszer biztonsági foka megfelelő, használata nem jelent rendkívüli kockázatot, azonban a Fogyasztó tegye meg az alábbi óvintézkedéseket: - használjon vírus- és külső jogosulatlan behatolás védelmi szoftvereket friss adatbázissal,
- telepítse az operációs rendszer biztonsági frissítéseit. A weboldalon való vásárlás feltételezi az Ügyfél részéről az internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását.
h) Üzemeltető nem felelős semmilyen kárért, amely a Weboldalra való csatlakozás miatt következett be. Az Ügyfelet terheli a számítógépe, illetve az azon található adatok védelmének kötelezettsége. i) A 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet 20. §-a szerint a Fogyasztót elállási és felmondási jog illeti meg a szerződéskötést követően az ott meghatározott határidőn belül, mely határidejéről és egyéb feltételeiről (különösen a 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet 22. §-ában foglaltakról), valamint ugyanezen jogszabály 2. számú melléklete szerinti nyilatkozat mintáról, ezen jogszabály 1. számú és 2. számú minta tájékoztatója alapján ad tájékoztatást az Üzemeltető, amelyek mindenkor hatályos ÁSZF mellékleteinek tekintendők. j) A 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet 20. §-ában írt Fogyasztót illető elállási és felmondási jog gyakorlása esetén a Termék visszaküldésének költségét a Fogyasztónak kell viselnie, az Üzemeltető nem vállalja e költségek viselését. k) A Fogyasztó a 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet 26. §-ában írtak szerint köteles megtéríteni az Üzemeltető ésszerű költségeit, ha ugyanezen rendelet 13. § vagy 19. §-ában írt esetben a teljesítés megkezdését követően gyakorolja a 20. §-ban meghatározott, indoklás nélküli elállási vagy felmondási jogát. l) A fogyasztót nem illeti meg a 45/2014 (II.26.) Kormányrendelet 20. §-a szerinti elállási vagy felmondási jog e Kormányrendelet 20. § (2) bekezdésében meghatározott, de különösen a jelen ÁSZF-ben - „A fogyasztót megillető elállási jog alóli kivételek” cím alatt - felsorolt esetekben. m) A Felek között kötött a 45/2014 (II.26.) Kormányrendelet hatálya alá tartozó szerződésekre vonatkozóan a kellékszavatosságra és a Termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi kötelezettségről az Üzemeltető a 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet 11. § (5) bekezdésére tekintettel, ezen jogszabály 3. számú mellékletében foglalt tartalmat, mint tájékoztatást a jelen ÁSZF külön fejezeteiben adja meg. n) Az értékesítés utáni ügyfélszolgálat és egyéb szolgáltatások, valamint a jótállás fennállásáról és annak feltételeiről szóló tájékoztatást az Üzemeltető a jelen ÁSZF-ben adja meg. - o) A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódex nem áll rendelkezésre.
p) A fogyasztó kötelezettségeinek szerződés szerinti legrövidebb időtartama a sérülés és/vagy hiány miatti jelzést illetően az átvételkor nyomban, a visszaküldést illetően 1 nap (ez a haladéktalan fogalma alá vonható, különös tekintettel a 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet 24. § (1) bekezdésére is figyelemmel). q) A Fogyasztó az Üzemeltetőnek nem biztosít letétet, vagy egyéb pénzügyi biztosítékot. r) A digitális adattartalom olyan módon működik együtt a hardverrel illetőleg a szoftverrel, hogy az elkészített Weboldal böngésző-független módon működik együtt minden operációs rendszerrel. s) Üzemeltető a panaszkezelés módjaként elektronikus üzenetváltást, ennek eredménytelensége esetén – azokban az ügyekben, melyben szükségesnek ítéli – személyes kapcsolatfelvételén alapuló panaszkezelést alkalmaz. Egyebekben a jelen ÁSZF Panaszkezelés rendje c. fejezete az irányadó. t) Fogyasztó fogyasztói jogvita esetén a lakóhelye szerint illetékes megyei békéltető testület fordulat kérelem benyújtásával. Üzemeltető ezúton tájékoztatja a Fogyasztókat, hogy a békéltető testületek elérhetőségei a http://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek oldalon találhatóak meg, továbbá, hogy a kérelem megtalálható a jelen ÁSZF mellékleteként. Egyebekben a jelen ÁSZF Panaszkezelés rendje c. fejezete az irányadó 4. AZ ÜZEMELTETŐ ÉS A FOGYASZTÓ KÖZÖTT KÖTÖTT SZERZŐDÉSEKRŐL ÁLTALÁNOSAN - A Weboldal üzemeltetésének elsődleges célja a Ptk. 6:215. § (1) bekezdése szerinti adásvételi szerződés létrehozása az Üzemeltető, mint eladó és a Fogyasztó, mint vevő között.
- Felek a Weboldalon keresztül áruk egyedi adásvételére vonatkozó szerződéseket kötnek oly módon, hogy az Üzemeltető által szolgáltatott információk alapján - a Fogyasztó által tett ajánlat (azaz megrendelés) Üzemeltető általi elfogadásával (írásbeli visszaigazolásával) jön létre a szerződés.
- A 2. ponton túl, a Felek szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés(eke)t kötnek vagy köthetnek oly módon, hogy az Üzemeltető által szolgáltatott információk alapján, a Fogyasztó által tett ajánlat (azaz megrendelés) Üzemeltető általi elfogadásával (írásbeli visszaigazolásával) jön létre a szerződés
- A Ptk. 6:63. § (2) bekezdése szerint a szerződés létrejöttéhez a Feleknek a lényeges és a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges.
- A jelen ÁSZF tartalmazza az Üzemeltető által – hatályos jogszabályok alapján – lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodást, melyeket a Fogyasztó ilyenként a megrendelése leadásával elfogad.
- A fogyasztói szerződések határozott időre, mégpedig
a) a Fogyasztó által megrendelt áruk tulajdonjogának szolgáltatására, és a szerződésszerű pénzügyi teljesítésre jönnek létre, vagy b) a Fogyasztó által megrendelt szolgáltatás teljesítésére, és a szerződésszerű pénzügyi teljesítésre jönnek létre, ide nem értve az Üzemeltető nem, késedelmes vagy hibás teljesítéséből, szerződésszegéséből származó, valamint a Fogyasztó igényérvényesítésére nyitva álló határidőket. - A szerződés nem alakul át határozatlan időtartamúvá.
- Az általános szerződési feltételeket az Üzemeltető távollevők között több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a távollevők közreműködése nélkül előre határozta meg, azt a Felek egyedileg nem tárgyalták meg.
- Az Üzemeltető köteles megfelelő, hatékony és hozzáférhető technikai eszközökkel biztosítani, és biztosítja is, hogy a Fogyasztó az adatátviteli hibák azonosítását és kijavítását, megrendelésének elektronikus úton való elküldése előtt el tudja végezni. Ilyen lehetőség hiányában a Fogyasztó megrendelése nem minősülne szerződéses nyilatkozatnak, hivatkozva a 2001. évi CVIII. tv. 6. § (1) bekezdésére.
10. Üzemeltető az adatátviteli hibák azonosítását és kijavítását a Fogyasztó a Weboldalon, a megrendelés elektronikus úton történő elküldése előtt tudja elvégezni olya módon, hogy a megrendelés megerősítésére csak a fentiek újbóli áttekintése után van mód. 5. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK CÉLJA, HATÁLYA - A Weboldalon keresztül történő szerződéskötés az elektronikus úton leadott megrendeléssel, és annak írásbeli visszaigazolásával lehetséges. A megrendelés és visszaigazolás iktatásra és archiválásra kerül a vonatkozó Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat alapján úgy, hogy az utólagosan visszakereshető.
- Weboldalon keresztül történő vásárlás esetén tehát jellemzően olyan, távollevők között kötött szerződés jön létre, amelyet a szerződés szerinti Termék nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a Felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő Felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt, azaz olyan eszközt, amely alkalmas a felek távollétében – szerződés megkötése érdekében – szerződési nyilatkozat megtételére, alkalmaznak.
- A Weboldalon keresztül történő vásárlás tekintetében ilyen, a távollevők közötti kommunikációt lehetővé tevő eszköz az elektronikus, internetes kapcsolat, és az internetes hozzáférést biztosító eszköz.
- A Fogyasztó és az Üzemeltető között nem jön létre írásbeli szerződés. Az elektronikus úton megkötött szerződés a Weboldalon keresztül, elektronikusan tett megrendelés és annak visszaigazolásával jön létre, amelynek tényleges tartalmát a megrendelés és a visszaigazolás, valamint jelen ÁSZF-ben foglalt rendelkezések jelentik.
- A 4. pontnak megfelelően tehát, a mindenkor hatályos általános szerződési feltételek célja és tárgya a Felek között, a Weboldalon keresztül történő megrendeléssel és visszaigazolással létrejövő fogyasztói szerződés feltételeinek rögzítése, a jogviszony szabályozása, figyelemmel a vonatkozó jogszabályi környezetre, különös figyelemmel a Fogyasztó érdekeire és jogszabályokból eredő jogaira.
6. | Amennyiben a mindenkor hatályos általános szerződési | feltételek | | betartásra kerülnek a megrendelés során, és létrejön a | fogyasztói | szerződés (ideértve a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződést is), a |
Fogyasztónak fizetési, | az Üzemeltetőnek | a | megrendelt | szolgáltatás(ok)/Termék(ek) | határidőben történő | | szerződésszerű |
|
|
teljesítésére/leszállítására vonatkozó kötelezettsége keletkezik. - Az általános szerződési feltételek tárgyi hatálya kiterjed
a) a Weboldalon elérhető, megrendelhető Termékekre; b) a Weboldalon elérhető, megrendelhető Szolgáltatásokra; c) a fogyasztói és szolgáltatás nyújtására irányuló szerződésekre; d) a Weboldalon keresztült történő szerződéskötés (megrendelés és visszaigazolás) lépéseire, feltételeire; e) a teljesítés, valamint a Weboldal működésével, a jótállással, termék- és kellékszavatossággal kapcsolatos szabályokra; f) az Üzemeltetőt, valamint a Fogyasztót megillető jogokra és terhelő kötelezettségekre, valamint egyéb, jogszabályok által előírt tartalmakra. - Az általános szerződési feltételek időbeli hatálya:
a) A jelen általános szerződési feltételek 2019. július 09. napjától hatályos és visszavonásig hatályban marad. - Az általános szerződési feltételek személyi hatálya kiterjed az Üzemeltetőre és a Fogyasztóra.
10. Üzemeltető jogosult egyoldalúan módosítani az általános szerződési feltételeket. A módosításokat az Üzemeltető azok hatályba lépése előtt 30 nappal a Weboldalon közzéteszi. 6. A MEGRENDELHETŐ ÁRUK KÖREI ÁLTALÁNOSSÁGBAN - A Fogyasztó által megrendelhető, megvásárolható áruk köre,
- azok lényeges tulajdonságai,
- az egyes áruk miniatürizált képe,
- rövid specifikációja,
- vonatkozó jótállási időt és annak alapja (Üzemeltető által vállalt szerződéses, vagy jogszabályi jótállás)
- a árukra vonatkozó szállítási határidő (ha eltér a jelen ÁSZF- ben meghatározott általános szállítási határidőtől), és
- 3. fejezet 4. pont a, c, d, alpontjaiban meghatározottak a Weboldalon találhatóak meg.
- Az egyes árukról nagyobb kép, valamint részletesebb specifikációja, raktári elérhetősége, és egyéb adatai az adott áruk linkjére (hivatkozására) kattintva, az egyedi Terméklapon érhetők el.
- Üzemeltető felhívja a figyelmet arra, hogy a áruk megjelenített képei eltérhetnek a valóságostól, azok kizárólag illusztrációként szerepelnek. Üzemeltető nem vállal felelősséget a Weboldalon megjelenő kép és a áru tényleges kinézete közötti különbözőség miatt.
- A áruk leírása tartalmazhatja az adott áru méretét, anyagösszetételét, egyéb ismertetőjegyét, amennyiben az releváns lehet a megrendeléshez, vagy a használathoz.
- A árukra vonatkozóan megjelenített árak forintban értendők, tartalmazzák a törvényben előírt áfát, azonban nem tartalmazzák a szállítás díját, amely a megrendelést megelőzően, fizetési/pénztár szakaszba érkezéskor külön pontban, forintban kifejezve található meg a Weboldalon.
- Amennyiben a árzra vonatkozóan külön csomagolási vagy egyéb díj is felszámításra kerülhet, úgy az a megrendelést megelőzően, a fizetési/pénztár szakaszba érkezéskor külön pontban, forintban kifejezve található meg a Weboldalon.
- Az árak, ide értve a csomagolás, szállítás és egyéb, a minden költséget fizetendő végösszeget növelő díjakat is, a mindenkor hatályos általános szerződési feltételek mellékleteinek tekintendők.
- Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Üzemeltető teljes körűen tájékoztatja a Weboldal látogatóit az akció előtti árról, valamint a Fogyasztókat az akció pontos tartalmáról és annak pontos időtartamáról.
9. A áruk kizárólag online, weboldalon keresztül internetes, csomagküldő kereskedelem keretén belül vásárolhatók meg, személyes vásárlásra lehetőség nincsen tekintettel arra, hogy az Üzemeltető olyan ügyfélkapcsolati pontot, ahol a áruk személyes megvásárlására vagy a megvásárolt áruk személyes átvételére lehetőséget biztosítana, nem működtet. Üzemeltető szerződött kiszállítást végző Partnere üzemeltethet olyan átvételi pontot vagy kirendeltséget, ahol a megrendelt áru átvehető, de erről a kiszállítást végző Partner értesíti a Fogyasztót. 7. A MEGRENDELHETŐ ÁRUK KATEGÓRIÁI - Üzemeltetőa Fogyasztók teljes körű tájékoztatásának céljával a áruk kategóriáitjogszabályokáltalmegállapítottjogok és kötelezettségek alapjánaz alábbiak szerint kategorizálja azzal a megjegyzéssel, hogy előfordulhat,hogy bizonyos kategóriákba eső áruk a Weboldalon nem érhetőek el.
- Jótállás köteles áruk: Bizonyos árúkörökre – főszabály szerint a 10.000,- Ft-tól 100.000 Ft-ig egy éves kötelező jótállás, 100.000 Ft-tól 250.000 Ft-ig két év, 250.000 Ft felett három év (hétköznapi nevén: garancia) vonatkozik, amely a Fogyasztók szempontjából igen kedvező. Lényege, hogy a vásárlástól számított egy éves időtartam alatt az áru meghibásodása esetén az eladót terheli a bizonyítási kötelezettség a tekintetben, hogy a hiba oka a teljesítést követően keletkezett. Amennyiben erre nem képes, úgy helyt kell állnia a hibás teljesítésért. A Termékkörök a jótállás köteles Termékekről szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendeletben itt elérhetőek.
- Nem jótállás köteles árukk: Azon Termékekre, amelyek nem esnek a jótállás köteles Termékekről szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá, mert például eladási ára 10.000,- Ft, vagy az alatti, kötelező jótállás –
jogszabály alapján – nem vonatkozik, ugyanakkor az Üzemeltető (vagy a gyártó vagy forgalmazó) vállalhat önkéntes (szerződéses) jótállást, továbbá a Fogyasztót megilletik a kellékszavatossági jogok, amelyek tartalmáról a mindenkor hatályos ÁSZF részletesen rendelkezik. Üzemeltető már itt felhívja a Fogyasztó figyelmét, hogy a nem jótállás köteles áruk esetében is a Fogyasztó kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított két év alatt évül el, továbbá hogy a teljesítéstől számított 12 hónapon belül felismert hiba esetén vélelmezni kell (úgy kell tekinteni), hogy a hiba oka már a tejesítés időpontjában is megvolt. Ennek értelmében az első 12 hónapban jelentkező kellékhiány miatti felelősség alól az Üzemeltető csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy az eladáskor az áru hibátlan volt, tehát a hiba oka a teljesítés után, az áru nem rendeltetésszerű használata miatt keletkezett. Egyéb szabályok a kellékszavatossággal kapcsolatban az ÁSZF későbbi pontjaiban kerültek meghatározásra. - Akciós áruk: A vonatkozó jogi előírások alapján az ilyen árukra is ugyanúgy irányadóak a szavatosság, valamint a kötelező jótállás szabályai. Azonban ha a áru azért akciós, mert például valamilyen apró szépséghibája van, és erre az Üzemeltető felhívta a Fogyasztó figyelmét, akkor ezen hiba miatt nincsen lehetőség kicseréltetni, kijavíttatni a árut, de az áru más - nem ismert - hibája esetében érvényesíthetőek a szavatossági jogok.
- Egyedi áruk: Olyan nem előre gyártott áru, amelyet a Fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan áru, amelyet egyértelműen a Fogyasztó személyére szabtak. Ebbe a kategóriába tartozó áruk vásárlása esetén fontos tudni, hogy a jogszabály rendelkezése szerint a Fogyasztót nem illeti meg az indokolás nélküli elállási jog, amely tényre az Üzemeltető köteles előzetesen felhívni a Fogyasztók figyelmét, amelyet ezúton, továbbá a Weboldalon megtesz.
- Digitális áruk: A Fogyasztó nem gyakorolhatja felmondási jogát a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha az Üzemeltető a Fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a Fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott
annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti a felmondási jogát. - Szolgáltatás nyújtása (ideértve a megrendelhető kiegészítő szolgáltatásokat, vagy éppen a kuponokat is): A Fogyasztó nem gyakorolhatja a felmondási jogát a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha az Üzemeltető a teljesítést a Fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a Fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti.
8. A MEGRENDELHETŐ SZOLGÁLTATÁSOK KÖREI ÁLTALÁNOSSÁGBAN - Amennyiben Üzemeltető elérhetővé teszi szolgáltatások elektronikus úton történő megrendelését, úgy abban az esetben a Fogyasztó által megrendelhető szolgáltatások körei,
- azok lényeges tulajdonságai,
- a szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás adóval megnövelt teljes összege, vagy, ha az ellenértéket nem lehet előre kiszámítani, annak számítási módjáról, valamint az ezen kívül felmerülő valamennyi költség,
- a szolgáltatás-nyújtás módja,
- a szolgáltatás-nyújtás megkezdésének várható ideje, a Weboldalon találhatóak meg.
- A szolgáltatások nyújtása történhet elektronikus úton és elektronikus úttól különböző, más úton is, függően a Szolgáltatás természetétől. Abban ez esetben, ha a szolgáltatás nyújtása nem elektronikus úton történik, úgy a szolgáltatás nyújtása a Fogyasztóval leegyeztetett helyszínen és időpontban vagy határidőben valósul meg. Amennyiben Üzemeltető a Fogyasztóval máshogyan nem egyezik meg, vagy a szolgáltatás teljesítéséből más nem következik, a szolgáltatás nyújtásának helye: 3433 Nyékládháza, Szemere B. utca 57.
9. A MEGRENDELHETŐ SZOLGÁLTATÁSOKKAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK - Amennyiben a Fogyasztó a Weboldalon szolgáltatásokat érhet el, rendelhet meg, úgy a szolgáltatások jellemzői a következők:
a) ha a Fogyasztó kifejezett kérésnek megfelelően, a tizennégy napos felmondási időben, e nyilatkozat megtételét követően a teljesítés megkezdődik, a Fogyasztót a szerződés megkötésének napjától számított tizennégy napon belül indokolás nélküli felmondási jog illeti meg. b) a Fogyasztó nem gyakorolhatja a felmondási jogát a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészénekteljesítését követően, ha az Üzemeltető a teljesítést a Fogyasztó kifejezett,előzetesbeleegyezésévelkezdte meg, és a Fogyasztótudomásulvette,hogya szolgáltatás egészének teljesítésétkövetőenfelmondásijogátelveszíti. c) a Fogyasztó az arra vonatkozó kérését, hogy az Üzemeltető a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés teljesítését már az a) pont szerinti felmondási határidő lejárta előtt kezdje meg, köteles a Vállalkozóval kifejezetten, tartós adathordozón közölni. d) ha a Fogyasztó a jogszerűen eláll a szerződéstől, az Üzemeltető haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül visszatéríti a Fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is. 10. A WEBOLDALRÓL TÖRTÉNŐ MEGRENDELÉS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI - A Megrendelés általános és főbb lépései:
a) a Weboldalon elérhető áru (szolgáltatás) elektronikus kiválasztása (kattintással); b) mennyiség beállítása; c) a mindenkor hatályos ÁSZF, valamint Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat elfogadása; d) megrendelés megerősítése (megrendelés és adatok ellenőrzése, elektronikus elküldése az Üzemeltető irányába); e) a Fogyasztó részéről történő pénzügyi teljesítés. - Az Üzemeltető köteles a Fogyasztó megrendelésének megérkezését a Fogyasztó felé elektronikus úton haladéktalanul visszaigazolni. Amennyiben e visszaigazolás a Fogyasztó megrendelésének elküldésétől számított - a szolgáltatás jellegétől függő elvárható időn belül - de legkésőbb 48 órán belül a Fogyasztóhoz nem érkezik meg, a Fogyasztó mentesül az ajánlati kötöttségtől, vagy a szerződéses kötelezettségek alól (2001. évi CVIII. tv. 6.
§ (2) bekezdés). - A leadott megrendelést követően Üzemeltető rendszere először egy automata üzenetet küld a megrendelés elküldéséről a Fogyasztó számára, amely nem minősül visszaigazolásnak.
- A megrendelések feldolgozása, munkanapokon, hétfőtől-péntekig 8:00-
17.00 óráig történik. Az ezt követően, vagy szombaton és vasárnap, vagy munkaszüneti napokon beérkezett megrendelések feldolgozása a következő munkanapon kezdődik meg. A 13:00 óráig beérkezett megrendelések még ugyanazon a napon csomagolásra és átadásra kerülhetnek a szállítást végző Partner számára. Tekintettel arra, hogy az Üzemeltető a megrendelések feldolgozását nem automatikusan végzi, így a visszaigazolás sem automatikusan történik. Ezért megtörténhet az a nem kívánt eset, hogy a Fogyasztó megrendelésének visszaigazolása 48 órán túl történik meg. Ebben az esetben a Fogyasztó mentesül az ajánlati kötöttségtől, és ha a megrendelt árura nem tart igényt, úgy számára az általa megfizetett vételár és egyéb díjak teljes egészében visszajárnak. - A megrendelés befogadásáról, elfogadásáról, a teljesítés megkezdéséről, a várható szállítási határidőt is tartalmazó, az automatikus tájékoztató üzenettől formailag különálló értesítést küld az Üzemeltető a Fogyasztó számára, amely visszaigazolásnak minősül.
- Üzemeltető fenntartja a jogot a
a) megrendelés visszautasítására (törlésére), vagy a b) már visszaigazolt megrendelések visszautasítására részben, vagy teljes egészében. Részben történő teljesítés visszautasítására kizárólag a Fogyasztóval történő egyeztetést követően kerülhet sor. - A megrendelés, vagy annak visszaigazolása akkor tekintendő az Üzemeltetőhöz, illetőleg a Fogyasztóhoz megérkezettnek, amikor az számára hozzáférhetővé válik (2001. évi CVIII. tv. 6. § (3) bekezdés).
- Fogyasztó kizárólagos felelőssége a szállítási adatok pontos megadása.
- Üzemeltető ugyanakkor fenntartja magának a jogot arra, hogy a Fogyasztó megrendelés során megadott adatainak valódiságáról meggyőződjön, és amennyiben az abban foglalt adatok valódisága kétséges, megkérdőjelezhető, vagy értelmezhetetlen, úgy a megrendelést visszautasítsa (törölje), és/vagy a Fogyasztó megadott kapcsolati adatain keresztül – az Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat szerint – felvegye a kapcsolatot a Fogyasztóval az adatok egyeztetése céljával.
10 . Üzemeltető a szállítási adatok pontatlanságából bekövetkező károkért felelősséget nem vállal. 11 . Üzemeltető a megrendelt áruk szállítási idejére vonatkozó információit a Weboldal adott áru leírásában határozza meg. 12. Abban az esetben, ha a szállítási idő az áru leírásában hiányzik, úgy a következő módszert kell alkalmazni a szállítási idő meghatározásával kapcsolatban: a) Üzemeltető a megrendelt, fizikailag tárgyiasult áru(k)at szerződött futárszolgálattal, vagy postai úton szállíttatja ki a Fogyasztó által meghatározott címre, belföldön 2-10 munkanapon belül. A áruk kézbesítése munkanapokon történik, az esetek többségében 8-17 óra közötti időszakban. A Fogyasztót a szállítás pontos időpontjáról a szerződött futárszolgálat, vagy a posta ezzel a céllal megbízott képviselője tájékoztathatja. b) Üzemeltető a megrendelt, tartós adathordózon nem tárgyiasult áru(k)at a Fogyasztó részéről történő pénzügyi teljesítést követően (vagy a megrendelés visszaigazolását követően, amelyik korábban megtörténik), azonnal elérhetővé, letölthetővé teszi a Fogyasztó számára. 13. Amennyiben Szolgáltatás megrendelhető a Weboldalon keresztül, úgy a Szolgáltatás teljesítésének határidejére vonatkozóan Üzemeltető a következő szabályokat alkalmazza: a) Szolgáltatás teljesítésének időpontját, vagy időpontjának meghatározási módját a Weboldal ismerteti az adott szolgáltatás bemutatásánál. b) Ha a Fogyasztó kifejezett kérésnek megfelelően, a 14 napos felmondási időben, e nyilatkozat megtételét követően a teljesítés megkezdődik, a Fogyasztót a szerződés megkötésének napjától számított 14 napon belül indokolás nélküli felmondási jog illeti meg. c) A Fogyasztó nem gyakorolhatja a felmondási jogát a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha az Üzemeltető a teljesítést a Fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a Fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti. d) A Fogyasztó nem gyakorolhatja felmondási jogát szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki. 14. Az Üzemeltető a Fogyasztó, mint érintett adatait az Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat rendelkezéseinek messzemenő betartása mellett továbbítja a szerződött futárszolgálat, vagy a posta felé. 15. A megrendelés alapesetben a megrendelés elektronikus megerősítésével, elküldésével ér véget. 11. A MEGRENDELÉS MENETE ÁLTALÁNOSSÁGBAN - Fogyasztó a megrendelését a Weboldal látogatójaként, vendégként is megteheti.
- Fogyasztó azzal kezdheti meg a megrendelést, hogy virtuális kosarába helyezi (kattintással) a kiválasztott áru(k)at/ szolgáltatás(oka)t, az általa beállított mennyiségben.
- Fogyasztó bármikor megtekintheti a virtuális kosár tartalmát a vonatkozó ikonra, vagy linkre történő kattintással.
- Amennyiben Fogyasztó további árukat/szolgáltatást szeretne kosarába helyezni, folytatja a áruk/szolgáltatások kosárba helyezését a megszokott módon.
- Amennyiben Fogyasztó a áruk/szolgáltatás mennyiségét módosítani kívánja, úgy beírja a kívánt mennyiséget és a rendszer újrakalkulálja a minden költséget fizetendő végösszeget is.
- Amennyiben Fogyasztó már kosárba helyezett áruk/szolgáltatást kíván eltávolítani, úgy rákattint az eltávolítást jelentő ikonra, linkre vagy a mennyiséget 0-ra állítva.
- Amennyiben Fogyasztó nem kíván több árut/ szolgáltatást a kosárba helyezni, úgy lehetősége van áttekinteni
a) a virtuális kosarába helyezett szolgáltatásokat/árukat, b) azok egyedi és összesített, ÁFA-val növelt vételárát; c) vonatkozó egyéb díjakat (pl. szállítás, csomagolás); d) a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételeket és e) a mindenkor hatályos Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatot. - A megrendelés során az Üzemeltető rendelkezésére kell bocsátania mindazokat, az Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatban meghatározott adatokat, amelyek a megrendelés Üzemeltető részéről történő szerződésszerű teljesítéséhez szükséges, így különösen azokat, amelyek a számla kiállításához, és a Termék kiszállításához szükségesek (számlázási és szállítási adatok, kapcsolattartási adatok).
- Amennyiben Fogyasztó
a) a kosarának tartalmát nem kívánja módosítani, b) a korábban megadott adatait áttekintette és jóváhagyta, c) a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételeket és a mindenkor hatályos Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatot elolvasta, megértette és elfogadta (amelyet jelölni szükséges), d) döntött a hírlevélre történő feliratkozásról (ha van ilyen szolgáltatás és itt kíván erről dönteni), e) áttekintette az elérhető fizetési módokat és egyetértett legalább egy móddal, úgy f) a fentiek elfogadását kattintással megerősíti, és elektronikus úton megküldi az Üzemeltető felé. 10. A megrendelés megerősítésével a Fogyasztó a fizetési/pénztár szakaszba érkezik, ahol kiválasztható a fizetési és szállítási mód. 11. Az Üzemeltető a következő fizetési módokat biztosíthatja a Fogyasztó számára: a) Banki átutalás (előre történő) b) Utánvéttel történő fizetés (készpénz, bankkártya) 12. A standard fizetési mód a banki átutalás (előre utalás). 13. A banki átutalással történő vásárlás esetében a megrendelés megerősítésével a megadott adatok az Üzemeltető számára eljutnak, aki azokat feldolgozza, és megteszi a szükséges lépéseket (pl. visszaigazolás). 14. Visszaigazolt előreutalásos megrendelés során a Fogyasztó a visszaigazolásként küldött értesítésben (díjbekérőben) értesül a fizetési feltételekről. 15. A visszaigazoló értesítés (díjbekérő) minimális tartalma: - fogyasztó szállítási és számlázási címe;
- rendelési azonosító;
- megrendelt termékek (szolgáltatások), azok ára, egyéb költségek;
- minden költséget tartalmazó fizetendő végösszeg;
- Üzemeltető bankszámlaszáma;
- fizetési határidő.
16. A minden költséget tartalmazó fizetendő végösszeg bankszámlára történő befizetését követően a már kifizetett Termékeket az Üzemeltető szerződött futárszolgálattal, postai úton továbbítja a Fogyasztó által megadott szállítási címre. A Fogyasztó a termékekkel egy időben kapja meg a már kifizetett Termékek számláját. 17. Amennyiben a fizetési határidőt a Fogyasztó elmulasztja, úgy azt az Üzemeltető elállásnak tekinti. 18. Visszaigazolt utólagos banki átutalásos megrendelés esetén az Üzemeltető a megrendelt áru(k)at kiszállítja, tehát a megrendelést teljesíti, majd ezt követően a Fogyasztó banki átutalással teljesíti a fizetési kötelezettségét a visszaigazolásnak megfelelően. Ebben az esetben a áru tulajdonjoga a Fogyasztó által történő pénzügyi teljesítésig az Üzemeltetőnél marad. 19. Amennyiben a fizetési határidőt a Fogyasztó elmulasztja, úgy az Üzemeltető a leszállított áru(k)at visszakövetelni, és a Fogyasztótól kártérítést követelni jogosult. 20. A Weboldalon meghatározott árukra, vagy esetekre vonatkozóan, vagy egyes Fogyasztók, vagy Fogyasztók köre számára Üzemeltető lehetővé teheti azt, hogy Fogyasztó a árut utánvéttel vásárolja meg. 21. Utánvéttel történő vásárlás esetében az általános megrendelés folyamata a megrendelés megerősítésével véget ér, a megadott adatok az Üzemeltető számára eljutnak, aki azokat feldolgozza, és megteszi a szükséges lépéseket (pl. visszaigazolás). 22. Visszaigazolt utánvétes megrendelés esetén az Üzemeltető szerződött futárszolgálattal, vagy a posta segítségével szállíttatja ki árut a Fogyasztó által megadott szállítási címre. 23. A áru átvétele kizárólag úgy lehetséges, hogy a Fogyasztó a futárszolgálat vagy posta megbízott személyének - átvételi bizonylat kíséretében - kiegyenlíti annak értékét. 24. Ebben az esetben a bizonylatot a számlával együtt kell megőrizni. 25. A megrendelés menetétől függetlenül, Fogyasztó köteles a árukat kézbesítéskor nyomban, a kézbesítő előtt megvizsgálni, és az árun, csomagoláson észlelt esetleges sérülés és/vagy hiány esetén köteles jegyzőkönyv felvételét kérni, sérülés és/vagy hiány esetén a csomagot nem köteles átvenni. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt Üzemeltető nem fogad el. 12. ELTÉRÉS A MEGRENDELÉS ÁLTALÁNOS MENETÉTŐL - Bizonyos esetekben, például áru, vagy áruk köre, vagy egyes Fogyasztók, vagy Fogyasztók adott köre, vagy szállítási, vagy fizetési mód esetén Üzemeltető eltérhet a fent meghatározott általános megrendelési lépésektől, amelyről a Weboldalon keresztül, a megrendelés során tájékoztatja a Fogyasztót.
- Példálózó felsorolással élve, az Üzemeltető eltérhet a megrendelés fent meghatározott általános menetétől:
a) olyan nem előre gyártott áru esetében amelyet a Fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy amelyet egyértelműen a Fogyasztó személyére szabtak (Egyedi áru, ha az elérhető a weboldalon); b) raktáron nem lévő Termék megrendelése esetén. - Ezekben az esetben előfordulhat, hogy a minden költséget tartalmazó fizetendő végösszeg megfizetése nem a 11. fejezetben meghatározott, standard fizetési módon történik, vagy a megrendelés a megerősítéssel ér véget, vagy a megrendelést egyéb, a Weboldalon meghatározott módon megerősíteni szükséges, vagy egyéb más lépést kell tenni.
a. Egyedi áru - Amennyiben Üzemeltető lehetővé teszi a Weboldalon Egyedi áru(k) megrendelését, úgy az Üzemeltető eltérhet a megrendelés általános menetétől.
- Egyedi áruk vásárlása esetében az általános megrendelés folyamata a megrendelés megerősítésével véget érhet, a megadott adatok az Üzemeltető számára elektronikus úton eljutnak, aki azokat feldolgozza.
- Feldolgozás során Üzemeltető a mindenkor hatályos Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatban foglaltak alapján kapcsolatba léphet a Fogyasztóval annak kapcsolati adatain keresztül, amennyiben az elengedhetetlenül szükséges, hogy
a) a megrendelést pontosítsák, Fogyasztó az igényeit részletesen feltárhassa az Üzemeltető előtt; b) a fizetési módot, ütemezést, szállítást/átvételt leegyeztessék. - Amennyiben Üzemeltető és a Fogyasztó mindenben megállapodtak, úgy Üzemeltető a megrendelést visszaigazolja, és megkezdődik a teljesítés mind az Üzemeltető, mind pedig a Fogyasztó oldaláról, utóbbi részéről a fizetési módnak és ütemezésnek megfelelően.
b. Raktáron nem lévő áru - Amennyiben Fogyasztó olyan árut kíván megrendelni, amely nincsen a megrendelés pillanatában raktáron, úgy – Üzemeltető döntése alapján – az általános megrendelés folyamata a megerősítéssel véget érhet, és a megrendelés feldolgozását követő visszaigazolásban meghatározott módon és határidőben kell a Fogyasztónak pénzügyi teljesítését megtennie, vagy a standard fizetési mód helyett más módon teljesítheti a pénzügyi kötelezettségeit.
c. Eljárás hibás ár esetén 1. A Nyilvánvalóan hibásan feltüntetett árnak minősül: - 0 Ft-os ár,
- kedvezménnyel csökkentett, de a kedvezményt tévesen feltüntető ár (pl.: 1000 Ft-os Áru esetén a 20 %-os kedvezmény feltüntetése mellett 500 Ft-ért kínált Áru).
Hibás ár feltüntetése esetén Eladó felajánlja az Áru valós áron történő megvásárlásának lehetőségét, mely információ birtokában a Vásárló eldöntheti, hogy megrendeli valós áron az Árut vagy minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül lemondja a megrendelést. 13. A TELJESÍTÉS 1. Az Üzemeltető – a fentiekben már írtak szerint - a szerződés létrejöttét követően késedelem nélkül, de legkésőbb 30 napon belül köteles a Termék(ek)et a Fogyasztó rendelkezésére bocsátani a hatályos Ptk. 6:220. § (1) bekezdése alapján. 14. PANASZKEZELÉS RENDJE - A Weboldal és az Üzemeltető célja, hogy az Üzemeltető valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, megfelelő mennyiségben, a Fogyasztó teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben Fogyasztónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát a fenti e-mail címen, vagy levél útján is közölheti.
- Üzemeltető a szóbeli panaszt, amelyet a Fogyasztó például telefonon tehet, azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a Fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, az Üzemeltető a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a Fogyasztónak.
- Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, az Üzemeltető a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát haladéktalanul átadja/megküldi a Fogyasztónak.
- Az írásbeli panaszt az Üzemeltető 14 napon belül írásban megválaszolja.
- Üzemeltető a panaszt elutasító álláspontját megindokolja. Üzemeltető az 1997. évi CLV. törvény 17/A §-a alapján a panaszról készült jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát 5 évig megőrzi, s azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja.
- Fogyasztó eljárást kezdeményezhet a lakóhelye szerint területileg illetékes járási hivatal előtt is. Fogyasztó a járási hivatalokat a következő linken találhatja meg: http://jarasinfo.gov.hu/jarasok-lista.
- A járási hivatalok járnak el a fogyasztóvédelmi jogvitákban első fokon. Másodfokú ügyekben országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el.
- A vonatkozó kérelemnek tartalmaznia kell a Fogyasztónak (Ügyfélnek) és képviselőjének a nevét, lakcímét vagy székhelyét, az Ügyfélnek a hatóság döntésére való kifejezett kérelmét, továbbá meg lehet adni az elektronikus levélcímet, a telefax számát vagy a telefonos elérhetőséget.
- A kérelemnek fentieken túl tartalmaznia kell:
a) a kérelemmel érintett vállalkozás nevét, valamint ha a Fogyasztó rendelkezésére áll, székhelyének címét, b) a feltételezett jogsértéssel érintett üzlet címét vagy a kifogásolt magatartás elkövetésének helyét, c) a beadvány tárgyának rövid leírását a rendelkezésre álló dokumentumokkal alátámasztva, ideértve különösen a Vállalkozásnak a Fogyasztó megkeresésére adott válaszlevelét, a szóbeli panaszról felvett jegyzőkönyvet, vagy postai úton benyújtott panasz esetében a feladás igazolását szolgáló dokumentumot. 10. Tekintettel arra, hogy az elsőfokú eljárás illetékmentes, így a kérelmen illetéket nem kell leróni. 11 . Üzemeltető felhívja a Fogyasztók figyelmét arra is, hogy a járási hivatalok fogyasztóvédelemmel foglalkozó szakembereinél tanácsokat is kérhetnek jogaikkal, termékszavatossággal és egyebekkel kapcsolatban. 12 . Üzemeltető nyitott arra, hogy online vitarendezési platform segítségével oldja meg az esetlegesen felmerülő vitás kérdést. Az online vitarendezési platform elérhető a következő linken: https://webgate.ec.europa.eu/odr/main/?event=main.home.show&lng=H U 13. Fogyasztó panasszal fordulhat a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testülethez is. Fogyasztó az illetékes békéltető testület nevét és székhelyének postacímét megtudhatja a http://www.ofe.hu/inet/ofe/hu/menu/bekeltetes.html oldalról. A kérelem benyújtásához a jelen ÁSZF I. sz. melléklete használható. 14. Üzemeltető az esetleges jogvitákat elsődlegesen peren kívüli egyeztetés útján kísérli meg rendezni. 15. Bírósági eljárás. Fogyasztó jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései szerint. 16. Ügyfél a bírósági hatáskörökkel és illetékességgel kapcsolatosan a www.birosag.hu honlapon tájékozódhat. 15. ELÁLLÁS (FELMONDÁS) JOGA a. A fogyasztót megillető elállási és felmondási jogról - A 45/2014. (II.26) Kormányrendelet 20. §-a alapján a 11. § (1) bekezdés j.) pontjára és (4) bekezdésére tekintettel az Üzemeltető ezúton tájékoztatja a Fogyasztót, mint szerződő felet arról, hogy 14 napon belül jogosult elállni a szerződéstől, ha annak feltételei – tekintettel a megrendelhető Termékek körei – fennállnak.
- Az elállási határidő a termék adásvételére irányuló szerződés esetében attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le,
a) amelyen a Fogyasztó vagy a Fogyasztó által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi; b) több termék szolgáltatásakor attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a Fogyasztó vagy a Fogyasztó által megjelölt a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó terméket átveszi; c) több tételből vagy darabból álló termék szolgáltatásakor, amelyen a Fogyasztó vagy a Fogyasztó által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó tételt vagy darabot átveszi. - Az áru meghatározott időszakon belüli rendszeres szolgáltatását a Vállalkozás csak külön írásbeli szerződés alapján vállalja, ez esetben az elállási jog attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a Fogyasztó vagy a Fogyasztó által megjelölt fuvarozótól eltérő harmadik személy átveszi az első Terméket.
- Az elállási határidő szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szerződés megkötésének napjától számított tizennégy napon belül gyakorolhatja.
- Tekintettel arra, hogy az Üzemeltető a 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet 21.
§ (1) bekezdés alapján a fentiek szerint maradéktalanul eleget tett a 11. § (1) bekezdés i.) pontjában meghatározott tájékoztatási kötelezettségének, mégpedig az említett jogszabály 1. számú mellékletében megtalálható minta alapján, ez által a Fogyasztó számára nyitva álló elállási határidő nem hosszabbodik meg 12 hónappal. - A Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát. E-mail-en keresztül történő jelzés esetén az e-mail elküldésének időpontját, a postai úton
írásban történő jelzés alkalmával a postára adás időpontját veszi figyelembe az Üzemeltető. - Ha Ön, mint Fogyasztó az elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát kérjük írásban juttassa el az Üzemeletető részére:
Üzemeltető neve: Frihed Parts Kft. székhely és postai cím: 3562 Onga, Kölcsey Ferenc utca 48. telefonszám: 0670/615-2274 e-mail: kerdezz@tpmsneked.hu - Szóban tett elállási nyilatkozatát a Fogyasztónak minden esetben írásban is meg kell erősítenie a fenti határidőn belül.
- Az elállás céljából a Fogyasztó felhasználhatja a jelen ÁSZF–ben megjelölt, a 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet 2. számú mellékletének megfelelő elállási/felmondási nyilatkozat mintát.
b. Az elállás joghatásai - Elállás esetén a fentebb leírt módon megkötött szerződés a szerződéskötés napjára visszamenőleg kerül megszüntetésre, ezért olyan helyzetet kell teremteni, mintha a fogyasztó meg sem rendelte volna a szolgáltatást/Terméket a Weboldalon.
- Ez azt jelenti, hogy a Fogyasztó köteles a megrendelt Terméket postai úton, futárszolgálat segítségével visszajuttatni az Üzemeltető részére a Termék kézhez vételétől számított 14 napon belül. A Termék visszaküldésének költségét a Fogyasztónak kell viselnie.
- Üzemeltető pedig köteles haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzéstől számított 14 napon belül a Fogyasztó által kifizetett teljes összeget visszatéríteni, azonban az Üzemeltető a visszatérítést mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta a megrendelt Terméket, vagy a Fogyasztó nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.
- A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot kell alkalmazni, kivéve, ha a Fogyasztó a más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag a Fogyasztót semmilyen többlet költség nem terheli.
- A Fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy a fent hivatkozott és a 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet 20. §-ában meghatározott elállási jogát a
22. § (1) (2) és (3) bekezdésében meghatározottakkal összhangban gyakorolta (45/2014. (II.26.) Kormányrendelet 22. § (4) bekezdése). Tehát a Fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát a nyilatkozat- minta felhasználásával, vagy erre irányuló egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a Weboldalon keresztül (Üzemeltető az elállást visszaigazolni köteles) gyakorolta. - Fogyasztó köteles az Üzemeltető számára a árut indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a Terméket.
7. | Fogyasztó kizárólag akkor vonható | felelősségre, a | áruban | | bekövetkezett értékcsökkenésért, ha | az áru | jellegének, | | tulajdonságainak és működésének | megállapításához | szükséges |
használatot meghaladó használat miatt következett be. 8. Jogszabály szerint nem felel a Fogyasztó a fentiek szerinti szükséges használatot meghaladó értékcsökkenésért, ha az Üzemeltető a 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet 11. § i.) pontjában meghatározott tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget, azonban az Üzemeltető e jogszabály 1. számú melléklete alapján, jelen ÁSZF útján ennek eleget tett. c. A fogyasztó a 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet 20. §-a szerinti elállási joga gyakorlása esetén nem viseli az alábbi költségeket (45/2014. (II.26.) Kormányrendelet 27. §) - A Fogyasztó a 45/2014. (II.26.) Korm. rend. 20. §-a szerinti joga gyakorlása esetén nem viseli az alábbi költségeket:
- a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés teljesítésének teljes vagy részleges költségeit, ha
- a Vállalkozás a 11. § (1) bekezdésének i)vagy k) pontjában előírt tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget (azonban ezeknek eleget tett a mindenkor hatályos ÁSZF alapján), vagy
- a Fogyasztó nem kérte a 13. § és a 19. § szerint a szolgáltatás teljesítésének megkezdését a 20. § (2) bekezdésében meghatározott határidő lejárta előtt (tehát az elállásra megnyíló határidő előtt);
- a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom szolgáltatásának teljes vagy részleges költségeit, ha
- a Fogyasztó nem adta kifejezett, előzetes beleegyezését ahhoz, hogy a teljesítés a 20. § (2) bekezdésében meghatározott határidő (tehát az elállásra megnyíló határidő) lejárta előtt megkezdődjön,
- a Fogyasztó az i.) pont szerinti beleegyezése megadásával egyidejűleg nem nyilatkozott annak tudomásulvételéről, hogy beleegyezésével elveszti a 20. § szerinti jogát (tehát elállás jogát), vagy
- a Vállalkozás elmulasztotta megadni a 12. § (2) bekezdésében vagy a 18. §-ban előírt visszaigazolást.
d. A Fogyasztót megillető (indokolás nélküli) elállási jog alóli kivételek - A teljes körű tájékoztatás kedvéért, Üzemeltető ezúton tájékoztatja a Fogyasztókatarról, hogy mely esetekben nem illeti meg őket az indoklás nélküli elállás joga – felsorolva minden esetet, közöttük olyanokat is, amelyek - tekintettel a Weboldalon keresztül megrendelhető Termékek köreire,- nem alkalmazhatóak:
- a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;
- olyan áru vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, a 20. § (2) bekezdésében meghatározott határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;
- olyan nem előre gyártott áru esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan áru esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;
- olyan áru tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más áruval;
- lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;
- hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;
- nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;
- lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;
- a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti a 20. § szerinti jogát.
e. A Fogyasztót megillető elállás hatása a járulékos szerződésekre - Ha a kötött szerződéshez járulékos szerződés is kapcsolódik, a Fogyasztó a 45/2014. (II.26.) Korm. rend. 20. §-a szerinti elállási jog gyakorlása a járulékos szerződést is megszűnteti.
- A Fogyasztó ez esetben az Üzemeltetőnek a járulékos szerződés megszűntetéséből eredő kárát nem köteles megtéríteni, és a szerződés megszűntetésével tőle egyéb költség nem követelhető, kivéve a fenti jogszabály 23. § (3) bekezdésében (költségesebb fuvarozási mód
választás) vagy 24. - 26. §-ában (Termék visszaküldésének közvetlen költsége, jelleg, tulajdonság, működés megállapításához szükséges használatot meghaladó értékcsökkenés) meghatározott eseteket. - Az Fogyasztó és az Üzemeltető közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet itt érhető el.
- Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelve itt érhető el.
16. JÓTÁLLÁS A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés keretében eladott az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) Korm. Rendelet 1. mellékletben felsorolt új tartós fogyasztási cikkekre jótállási kötelezettség terjed ki. A jótállási kötelezettség teljesítése azt a vállalkozást terheli, amelyet a fogyasztóval kötött szerződés a szerződés tárgyát képező szolgáltatás nyújtására kötelez. A jótállásból eredő jogokat a fogyasztási cikk tulajdonosa érvényesítheti, feltéve, hogy fogyasztónak minősül. Ha a gyártó a fogyasztási cikkre a rendeletben foglaltaknál kedvezőbb jótállási feltételeket vállal, a jótállás alapján a vállalkozást megillető jogok a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés teljesítésének időpontjában átszállnak a fogyasztóra. A jótállás időtartama az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) Korm. Rendelet rendelkezései szerint: - 10.000 Ft -ot, azaz Tízezer forint -ot elérő, de 100.000 Ft -ot, azaz Százezer forint -ot meg nem haladó eladási ár esetén 1 (egy) év,
- 100.000 Ft -ot, azaz Százezer forint -ot meghaladó, de 250.000 Ft -ot, azaz Kettőszázötvenezer forint-ot meg nem haladó eladási ár esetén 2 (két) év,
- 250.000 Ft -ot, azaz Kettőszázötvenezer forint-ot eladási ár felett 3 (három) év.
Aki jótállásra köteles, a jótállás időtartama alatt a jogszabályban foglalt feltételek szerint köteles helytállni a hibás teljesítésért. Mentesül a jótállási kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. A jótállási határidő a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést a vállalkozás vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. Ha a fogyasztó a fogyasztási cikket az átadástól számított 6 (hat) hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja. A fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a fogyasztó a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta. A jótállásból eredő jogokat a dolog tulajdonjogának átruházása esetén az új tulajdonos érvényesítheti a jótállást vállaló kötelezettel szemben. A vállalkozás köteles a fogyasztási cikkel együtt a jótállási jegyet a fogyasztó rendelkezésére bocsátani olyan formában, amely a jótállási határidő végéig biztosítja a jótállási jegy tartalmának jól olvashatóságát. A jótállási jegyet közérthetően és egyértelműen, magyar nyelven kell megfogalmazni. A jótállásból eredő jogok a jótállási jeggyel érvényesíthetőek, amelynek nem tehető feltételévé a fogyasztási cikk felbontott csomagolásának a fogyasztó általi visszaszolgáltatása. A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a jótállási jegy, fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása a jótállás érvényességét nem érinti. A jótállási jegy, fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát – a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek. A jótállási igény érvényesítése: - A fogyasztó a kijavítás iránti igényét választása szerint a vállalkozás székhelyén, bármely telephelyén, fióktelepén és a vállalkozás által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti.
- A kijavítás során a fogyasztási cikkbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre.
- Kijavítás iránti igény teljesítésekor a vállalkozásnak vagy – a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén – a javítószolgálatnak a jótállási jegyen vagy ahhoz csatoltan fel kell tüntetnie:
a) a kijavítás iránti igény bejelentésének és a kijavításra történő átvételnek az időpontját, valamint gépjármű esetében a kilométeróra állását, b) a hiba okát és a kijavítás módját, továbbá c) a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő visszaadásának időpontját, valamint gépjármű esetében a kilométeróra állását. - Kicserélés iránti igény teljesítésekor a vállalkozásnak a jótállási jegyen fel kell tüntetnie a kicserélés tényét és időpontját.
Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdése szerint (Az e rendelet szerinti jótállás érvényességéhez, valamint a jótállásból eredő jogok érvényesítéséhez a Vállalkozás az e rendeletben foglaltakon túl további követelményt nem támaszthat a Fogyasztóval szemben, kivéve, ha a fogyasztási cikk megfelelő üzembe helyezése más módon nem biztosítható és a követelmény teljesítése nem jelent aránytalan terhet a Fogyasztó számára ) az alábbi termékcsoportokba tartozó termékek beszerelését minden esetben szakszerűen kell elvégezni és ennek igazolására a beszerelésről készült számla, munkalap, szakműhely leírása elfogadható. A szakműhelyben történő beszerelés biztosítja az alkatrész cseréjekor előírt egyéb műveletek elvégzését, célszerszámokkal történő elvégzését, a rendszerek átvizsgálását, beszerelés utáni ellenőrző mérések elvégzését ( pl.: fékhatás mérés ). Az ezekbe a termékcsoportokba tartozó termékek garanciális ügyintézéséhez szükség van a szakszerű beszerelés körülményeire és igazolására. Amennyiben okozati kárigény merül fel, abban az esetben a jármű megbontása előtt 72 órával értesíteni kell írásban a FRIHED PARTS KFT-t, hogy a megbontásnál a cég vagy gyártó képviselője részt vehessen, és az eseményt dokumentálhassa. Ellenkező esetben az okozati kárigény nem érvényesíthető. A jótállási igény érvényesítésének kizáró okai: Amennyiben bármelyik kizáró ok fennáll a jótállási igény automatikusan elutasításra kerül . Nincs meg a termék. Nincs meg a vásárlást igazoló névre és címre szóló számla vagy annak másolata. A vevő nem tudja hitelt érdemlően igazolni, hogy az előírásoknak megfelelően szerelték be az alkatrészt. Nincs számla és hivatalos szerelői szakvélemény a szakszerű szerelésről. A jótállási igény a jótállási időn túl érkezett be. Az alkatrészt nem a gyárilag előírt körülmények között, és nem az előírt működési feltételeknek megfelelően működtették. Az alkatrészt nem a megfelelő gépjárműbe építették be. Bármilyen változtatást hajtottak végre az alkatrészen. A meghibásodás természetes elhasználódás miatt keletkezett. Az alkatrész meghibásodását baleset, bűncselekmény, szándékos rongálás vagy külső környezeti behatás, vis major okozta. A meghibásodás, természetes elhasználódás, kopás, miatt keletkezett be. A termék azonosító címkéin történő bármely szabálytalan javítás, törlés, átírás illetve annak hiánya vagy valótlan adatok bejegyzése a jótállás érvénytelenségét vonja maga után. A termék nem beazonosítható. 17. Szavatosság – Kellékszavatosság: tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján - Milyen esetben élhet ügyfél a kellékszavatossági jogával?
- Ügyfél az Üzemeltető hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
- Milyen jogok illetik meg az Ügyfelet a kellékszavatossági igénye alapján?
- Ügyfél – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban ügyfél viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.
- Milyen határidőben érvényesítheti ügyfél kellékszavatossági igényét?
- Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.
- Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
- Ügyfél a Vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
- Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
- A teljesítéstől számított 12 hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ügyfél igazolja, hogy a Terméket, illetve a szolgáltatást a webshopot üzemeltető vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ügyfél köteles bizonyítani, hogy
az Ügyfél által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. 18. SZAVATOSSÁG - TERMÉKSZAVATOSSÁG - Milyen esetben élhet ügyfél a Termékszavatossági jogával?
- Ingó dolog (Termék) hibája esetén ügyfél – választása szerint – kellékszavatossági vagy Termékszavatossági igényt érvényesíthet.
- Milyen jogok illetik meg ügyfelet Termékszavatossági igénye alapján?
- Termékszavatossági igényként ügyfél kizárólag a hibás Termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
- Milyen esetben minősül a Termék hibásnak?
- A Termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
- Milyen határidőben érvényesítheti ügyfél Termékszavatossági igényét?
- Termékszavatossági igényét ügyfél a Termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
- Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti Termékszavatossági igényét?
- Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A Termék hibáját Termékszavatossági igény érvényesítése esetén ügyfélnek kell bizonyítania.
- A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül Termékszavatossági kötelezettsége alól?
- A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül Termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
- a Terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
- a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
- a Termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
- A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
- A webshop üzemeltetője ezúton felhívja az ügyfelek szíves figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és Termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthetnek. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt Termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
19. A SZAVATOSSÁGI IGÉNY ESETÉN TÖRTÉNŐ ELJÁRÁS - Fogyasztó és az Üzemeltető közötti szerződésben a Felek megállapodása a rendelet rendelkezéseitől a fogyasztó hátrányára nem térhet el.
- A Fogyasztó kötelessége a szerződés megkötésének bizonyítása.
- Az Üzemeltető a Fogyasztó nála bejelentett szavatossági igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni.
- A jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a Fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani.
- Ha az Üzemeltető a Fogyasztó szavatossági igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is – öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni a Fogyasztót.
- Üzemeltető a jegyzőkönyvet az annak felvételétől számított három évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóság kérésére bemutatni.
- Üzemeltetőnek törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze
20. IRÁNYADÓ JOGSZABÁLYOK - A Weboldalon keresztül történő megrendelésre, vásárlásra a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény1, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (”Ektv.”), továbbá a
fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet előírásai alkalmazandók. - Az 1. ponton túlmutatóan, a mindenkor hatályos általános szerződési feltételekre, továbbá az általános szerződési feltételek alapján a Felek jogviszonyaira a mindenkor hatályos magyar jog az irányadó.
21. VEGYES RENDELKEZÉSEK - Üzemeltető nem vállal felelősséget a tájékoztatók, technikai ismertetők, leírások a beszállító, vagy rajta kívül álló okok miatt történő előzetes bejelentés nélküli változása, vagy azok tartalmának ténybeli tévedései miatt.
- Az értékesítés utáni ügyfélszolgálat a következő elérhetőségeken érhető el: weboldal: a www.tpmsneked.hu
e-mail cím: kerdezz@tpmsneked.hu telefonszám: 0670/615-2274 - Ha Üzemeltető a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott Termék nem áll rendelkezésére, köteles erről a Fogyasztót haladéktalanul tájékoztatni, valamint a Fogyasztó által fizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb három napon belül visszatéríteni. E kötelezettség teljesítése Üzemeltetőt nem mentesíti szerződésszegése egyéb következményei alól.
- Üzemeltető kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
- Ha a jelen általános szerződési feltételek bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
- Amennyiben Üzemeltető az általános szerződési feltételek alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az, hogy az Üzemeltető egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan az általános szerződési feltételek valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez, nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
- Üzemeltető fenntart magának minden jogot a Weboldal, annak bármely részlete és az azon megjelenő tartalmak, valamint a weboldal terjesztésének tekintetében. Tilos a Weboldalon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a webshop üzemeltető írásos hozzájárulása nélkül.
Lezárva: 2022 10.05. Üzemeltető: Frihed Parts Kft. képviselője: Szarka János
|